Koncepcióautók Hidrogén Üzemanyagcellás Hibrid Jármű (FCHV)

Az elektromos energiát a járműben tárolt hidrogén és a levegőből vett oxigén kémiai reakcióval előállító üzemanyagcella polimer elektrolit fóliát és elektródákat tartalmaz, amelyeket szendvicsszerűen préselnek egymás mellé. Az emisszió, vagyis a kémiai reakció mellékterméke csupán víz. Több száz cella „halomba” rakásának eredménye az üzemanyagcella-köteg.

A Toyota 1992-ben kezdte meg az FCHV-val kapcsolatos kutatásait házon belül fejlesztett hidrogén üzemanyagcellával és nagynyomású hidrogéntartállyal. A cég szintén saját fejlesztésű hibrid technológiáját is alkalmazza a kutatásokban, mégpedig úgy, hogy a benzinmotort üzemanyagcellákkal helyettesíti. Az üzemanyagcella-kötegek teljesítmény tekintetében az üzemanyagcella technológia éllovasai.

A világ első sorozatgyártású üzemanyagcellás járműve, a Toyota FCHV 2002-ben került a piacra, típusbizonyítványt 2005-ben szerzett.

A Toyota új generációs üzemanyagcellás hibrid járműve, a továbbfejlesztett FCHV, amely már új, nagy teljesítményű Toyota üzemanyagcella-kötegeket alkalmaz, 2008. június 3-án kapta meg a japán Földügyi, Infrastrukturális és Közlekedésügyi Minisztériumtól a típusbizonyítványt.

A továbbfejlesztett Toyota FCHV üzemanyag-hatékonysága 25%-kal növekedett a Toyota által kifejlesztett 70 MPa-os nagynyomású hidrogéntartálynak köszönhetően. Egyszeri feltöltéssel a hatótávolsága hozzávetőleg 830 km, vagyis kétszer annyi, mint elődjéé. Ráadásul a technológia –30 °C-ig üzemképes, vagyis a hideg időben tanúsított működése is nagymértékben javult.
Főbb jellemzők
  • Az első sorozatgyártású üzemanyagcellás autó
  • Nagy teljesítményű üzemanyagcella-köteg
  • 25%-kal jobb üzemanyag-felhasználás
  • 70 MPa-os, nagynyomású hidrogéntartály
  • Egy feltöltéssel megtehető távolság: 830 km (kétszeresére nőtt)
  • –30ºC-on is jól működik

Nyomtatva 2012. május 17.
 

CSS is deactivated in the browser